Névadónk

Máthé László 1919. augusztus 28-án született, a megszállt Csíkszeredán, majd a család egy év múlva Kaposvárra települt át. A repülős alapkiképzését 1937-ben, Nyíregyházán kapta, majd később Kassára került és itt avatták repülőhadnaggyá, 1940-ben. Az avatás után Mátyásföldre került a 1/2. vadászszázadhoz, majd később Kolozsvár-Szamosfalvára települtek át. A Délvidék visszavétele idején Kecskemétről operált az egység. Máthé László az igazi tűzkeresztségen 1941 nyarán esett át, amikor egysége a szovjetekkel vette fel a harcot. 1942. november 1-jétől, a 2/I. vadász gyakorlószázadhoz került és 1943 végéig Kolozsváron teljesít szolgálatot, ahol főhadnaggyá léptették elő.
A hadműveleti területre 1944. február 23-án került újra. Az 5/2. önálló vadászosztály soraiban repült, ahol átvette Molnár László elsőtiszti beosztását. 1944 májusának végén ez a század lett a 102/1 vadászszázad. Ez év szeptemberében Máthé főhadnagy négy ellenséges repülőgépet lőtt le, melyből három Il-2-es egy pedig Jak-9-es volt. Egy bő hónapra rá lett ász, amikor Mezőtúrtól nyugatra egy La-5 felett diadalmaskodott. Az év utolsó győzelmét decemberben aratta, amikor egy Jak-9-est kapott csővégre. Százada, 1944 végéig igazoltan 67 ellenséges gépet lőtt le és alacsonytámadásaik során legalább húsz teherautót és páncélozott járművet is megsemmisített.
Máthé László az új év első hónapjában egyetlen lelövést jelentett, történetesen egy Jak-9-est. Március viszont eredményes hónap volt számára. E hónap első napján egy magányos Liberátort támadott meg és kétszer csapott le, melynek következtében a négymotorost lelőtte. Két hétre rá egy újabb magányos ellenséges géppel akadt össze, melyet rövid fordulóharc után a földbe döngölt. Két nappal később pedig egy újabb Jak-9-est lőtt le. Utolsó, eredményes légiharcát március 15-én vívta, amikor is két orosz vadász felett diadalmaskodott.
Az amerikai fogságból már ő sem tért haza megszállt hazájába. Néhány évig Münchenben dolgozott, az amerikai hadsereg civil tisztviselőjeként. 1949-ben aztán Argentínába ment, ahol letelepedett. Máthé László 2006-ban hunyt el Villa Carlos Pazban.
- Légi győzelmei: 5 Jak-9, 3 Il-2, 2 La-5, 1 Jak-3, 1 B-24
- Kitüntetései: Magyar Koronás Bronz Érdemérem hadiszalagon a kardokkal, Magyar Koronás Ezüst Érdemérem hadiszalagon a kardokkal, Tűzkereszt I. fokozata kardokkal és koszorúval, Felvidéki Emlékérem, Erdélyi Emlékérem, Délvidéki Emlékérem, Német I. és II. osztályú Vaskereszt, Német Arany Frontrepülő Jelvény